Kérdezni arany

A gyerekem kérdései mentettek meg egy komoly sérüléstől. Azt nem mondanám, hogy az életemet mentette meg, de be kell vallanom, ha ő nem kérdezget, agyra, főre, akkor én elég sok időt töltöttem volna a kórházi ágyban.

Luca mindig mindenre kíváncsi volt. Tudom, hogy ilyenek a gyerekek, de szerintem ő kétszeresen túltett minden gyereken. És mivel egyedülálló apaként nem nagyon volt más körülötte csak én és az édesanyám, aki vigyázott rá, amíg én dolgozom, a kérdéseink nagy része mind rám zúdult. Két évesen elkezdte az egyszerűbb kérdésekkel, hogy mi ez itt, meg mi az ott, aztán olyan négy éves korában már annyira lehetetlen kérdéseket tett fel, hogy sokszor a Google sem adott rá magyarázatot. Egyszer aztán, megkérdezte, hogy neki miért nincs édesanyja. Tudtam, hogy ekkora korban még nem fogja megérteni, csak később, hogy mi történt, de nem akartam semmit eltitkolni előle, ezért elmondtam neki, hogy egy motoros balesetben vesztette életét az anyukája, amikor ő még nagyon pici volt. Azt, hogy mit jelent a halál, látszik, hogy egyáltalán nem fogta fel, de a motorozást nagyon is jól tudta, hogy mit jelent, hiszen én is rendszeresen űztem és apró köröket már vele is tettem a környéken.

Ezzel úgy nagyjából két hétre ki is hűlt a téma, aztán egyszer, amikor az óvodából hazafele látott egy motoros csapatot elhaladni, hazaérve egyből kérdezgetni kezdett:

  • Apa, te miért nem olyan érdekes fekete ruhába jársz, mint a többi motoros?

Mondtam neki, hogy azok speciális motoros ruhák, de engem különösképpen soha nem érdekelt az ilyesmi, ha úgy éreztem, hogy nagyon gyorsan fogok száguldani, max hátul húztam össze a cipzárt a bőrdzsekimen. Kicsit idétlenül néztem ki, de a szelet fogta az is. Sisakom az volt és úgy éreztem, hogy az így elég is. Luca azonban nem tágított, neki nagyon tetszettek ezek a cuccok és azt akarta, hogy én is olyan vagány legyek, mint a többiek. A vagányság annyira nem érdekelt, de ha már így nyaggatott a lányom, engedtem neki és elmentem vásárolni az egyetlen motoros ruha üzletbe amit ismertem. Magammal vittem Lucát is, el volt alélva a szépségtől, soha nem láttam még gyereket ennyire csodálkozni. Persze minden egyes ruhadarabra rákérdezett, hogy melyik mire jó, az elárusító pedig bőszen és türelmesen magyarázott Lucának. Ezáltal én is felszedtem a kellőn információt, amire szükségem volt ahhoz, hogy ki tudjam választani, hogy mit akarok megvenni. Vásároltam egy dzsekit, egy csizmát és egy nadrágot. Otthon felöltöztem teljes pompába és azonnal tértünk egyet Lucával a környező utcákban. Ahogy leszállt a motorról, kijelentette, hogy majd ő is szeretne saját járgányt és ilyen vagány ruhákat, ha felnő.

Aznap este, miután a lányom lefeküdt, kicsit érzelmesebb állapotban voltam, hiányzott nagyon az édesanyja. Féltem, hogy nem kellene Lucából is motorost neveljek, nehogy túl hamar őt is elveszítsem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, kerülök egy kört a motorral, hátha az megnyugtat, de az igazság az, hogy tudattalanul, de arra az útra keveredtem, ahol a feleségem meghalt és megteltek a szemeim könnyel. Közben nem hagytam abban a száguldást és elveszettem az uralmat a motorom felett. Nagyon beijedtem és azonnal a lányomért kezdtem aggódni. A baleset szerencsére nem volt súlyos, de az orvos nem győzte dicsérni a megfelelő ruházatomat. Három métert csúsztam a betonon, ha nem lettem volna igazi motoros cuccban, a csontomig lekopott volna rólam minden. Nem hiszitek el, hogy mennyire hálás voltam Lucának, hogy rávett a motoros ruhák megvásárlására. Két hét múlva szabadultam a kórházból. Azonnal elvettem Lucát édesanyámtól és elindultam szegedi Sixgear üzletbe, hogy új cuccokat vegyek. Az elárusító azonnal megismert és látta rajtam a kötéseket is. Elmeséltem neki, hogy mi történt és milyen sokat köszönhetek a náluk vásárolt szuper ruháknak, és hogy most azért vagyok itt, hogy újakat vásároljak.